Vörös Géza ( 1897-1957) magyar festőművész, aki a Képzőművészeti Főiskolán mestereitől (Balló Ede, Pécsi Pilch Dezső, Réti István, Kernstok Károly) a festői mesterség teljes tárházát sajátította el. Nyaranta a Szolnoki Művésztelepen és Nagybányán dolgozott.
Az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején Szentendrén festett.
A legjelentősebb hatás mégis a festészet fővárosában, Párizsban érte, ahol Kees van Dongen, Foujita, Modigliani, Matisse műtermét látogatta.
Korai munkáin éppen ezért fedezhető fel az École de Paris festőinek tudatosan alkalmazott könnyed, színes, érzéki stílusa. Ebben az időszakban, Matisse alkotásai és a perzsa művészet voltak rá nagy hatással.
Noha kezdettől fogva szűkebb környezetéből merített témákat, főleg feleségéről készült női portrékkal és aktokkal szerzett népszerűséget.
Önarcképek, enteriőrök, csendéletek, utcaképek jellemzik a festészetét.
