Tihanyi Lajos (1885-1938)

11 éves korában súlyos betegség következtében süketnéma lett, ezért abba kellett hagynia a gimnáziumot. Ekkor kezdett rajzolgatni, majd 1904-ben beiratkozott az Iparrajziskolába. Egy év után egy magániskola növendéke lett, majd 1907-1910 között Nagybányán tanult. 1907-ben néhány hónapra kijutott Párizsba, majd pár hetet Olaszországban töltött. Nagybányán ő is a "neósok" csoportjához tartozott. Ott született tájképeire az erőteljes fauve-hatás jellemző: élénk színeit határozott kontúrok övezik. 1909-től részt vett a Nyolcak szerveződését megelőző kiállításokon, majd a csoport tagja lett. Csendéletei és aktos kompozíciói mellett a legkiemelkedőbbet portréival alkotta. Talán süketnémasága is hozzájárult kifinomult emberábrázoló képességéhez, amellyel barátait megörökítette.

A háború alatt megismerkedett Kassákkal, rendszeresen publikált a Ma folyóiratban, s első gyűjteményes kiállítását a Ma Váci utcai szalonjában rendezte 1918-ban. A Tanácsköztársaság bukása után sok művész társához hasonlóan Bécsbe emigrál, ahol 1920 márciusában a Moderne Galerie kiállítást rendezett festményeiből, rajzaiból. Bécsből Berlinbe költözött, majd 1923-ban áttelepült Párizsba, s 1931-es amerikai utazását leszámítva haláláig ott élt. A párizsi művészeti élet hamar befogadta, sok kiváló íróval és képzőművésszel volt kapcsolatban, de kereste a magyar emigránsok társaságát is . Az 1920-as években az analitikus, majd a szintetikus kubizmus szellemében alkotta csendéleteit, városképeit és portréit. Az 1930-as években a fokozatosan egyszerűsödő figuratív formákon át végül eljutott a teljes absztrakcióig.

Forrás: Dévényi Iván / Tihanyi 1968.