Festőművész, az impresszionizmus legnagyobb magyar mestere. Mûvészi módszerének lényege: »kolorisztikus naturalizmus szintetikus alapon«.”

1885 őszén néhány hónapig tanulmányokat folytat Münchenben, majd 1887 őszétől két évig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau voltak tanára, de mint magyar tanulótársai: Csók István, Iványi-Grünwald Béla, ő is Bastien-Lepage-t tartotta eszményképének.
Ezt tükrözik Párizsban készült első művei, az Irgalmas szamaritánus, Kallós Ede arcképe és 1889-92 között Szentendrén készült alkotásai (Válás, Leányok virágot gondoznak stb.).

1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal. Fejlődésére ez időben Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.). 1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla és mások), és ott hosszú időre le is telepedett. Stílusa ettől kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé, amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte (Hegyi beszéd két változata, 1896-97; Három királyok, 1898; Esti hangulat lovakkal, Hazatérő favágók, 1899; Józsefet eladják testvérei, 1900 stb.). 1900-tól a napfény festése kötötte le érdeklődését, és egyidejűleg az emberalak és arc kifejezése vált lényegessé számára (Gesztenyefák, 1900; Nyári reggel, Márciusi ezt, Nyár, 1902; Festőnő, 1923; Templom, Október, 1903; Napos délelőtt, 1905; Nyári nap, 1906.

Oldott és árnyalt festése lassan nagy foltokká alakulva erős körvonallal, a dekorativitás ízeit keverte néhány kísérletébe (Archeológia, Levétel a Keresztről stb.). 1906-ban a Képzőművészeti Főiskolán az alakrajz és festés tanára. Budapestre költözött s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát műtermi piktúrával cserélte fel.

Életműve több szakaszra tagozódik. A kezdeti korszakára a müncheni leíró ábrázolás volt a jellemző. A nagybányai szakaszban a plein air sajátos magyar válfaját teremtette meg.
Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái vonzották (Akt zöld háttérrel, 1911; Akt vörös háttérrel, 1913; Pieta, 1913; Alvó cigányleány, 1915 stb.).

A 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb képviselője, a Nagybányai Művésztelep egyik iránymutató egyénisége volt. Nagy hatással volt a magyar festészet további alakulására.
Művei az állandó kiállításon, a Magyar Nemzeti Galériában láthatók.