Korai munkáin Munkácsy hatása érződik. Párizsi tartózkodása alatt az akkori kortárs művészet új tendenciái keltették fel érdeklődését. Elsősorban Cézanne és Matisse inspirálták. Szalmakalapos önarcképe (1906) és az ekkoriban festett csendéletei már ezen új szemlélet jegyében születtek.

A Nyolcak művészcsoport tagja volt. Olyan nagy nevekkel, mint Czigány, Czóbel, Kernstok, Márffy, Orbán, Pór, és Tihanyi Lajos. Közvetlen kapcsolatba került a Nyugattal és az új kortárs zenét képviselő csoport tagjaival. A tízes években készült portrék közül expresszivitásában kiemelkedő Bartók Béla arcképe (1913).

A Tanácsköztársaság bukása után Berlinbe emigrált, és 1926-ig tartózkodott ott. A berlini évek kísérletező tanulmányai festészetét oldottabbá, előadásmódját érzékletesebbé tették.
E korszakának legismertebb műve a Csellózó nő (1927). A 30-as évektől a nagybányai tradíció felé fordul, különösen Ferenczy Károly felfogásához jut közelebb. 1934-től Zebegényben dolgozott. Ekkor készült többek között a Lány tálcával című, itt bemutatott olajfestménye is. 1945-ben zebegényi műterme és számos műve elpusztult. 1948-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett.

Grafikai munkássága önmagában véve is jelentős, rövid távon is jó befektetés. A 30-as évektől kevésbé kedveli a sokszorosított grafikát, szívesebben használt vöröskrétát, diófa pácot, hígított tust.