Vajda Lajos (1908-1941)

Vajda Lajos magyar festő és grafikus.

Életműve a 20. századi magyar képzőművészet egyik legösszetettebb és legmagasabb színvonalú teljesítménye.

A mindössze 33 évet élt művész a szentendrei fiatalok körében vált példaadó mesterré. Az 1945 utáni progresszív művészeti irányzatokat képviselő Európai Iskola, a magyar avantgárd egyik legendás alkotójaként tisztelte.

A művészettörténész szakma pedig Vajda Lajost egyértelműen a modern magyar művészet egyik vezéregyéniségének tekintette.

Egy szegény zsidó család ötödik, utolsó gyermekeként született. A család 1916-ban Szerbiába költözött. Az ifjú Vajda Lajos itt találkozott először a bizánci-ortodox művészettel. Itt születnek első rajzai, művészi próbálkozásai. 1923 után a család visszaköltözött Magyarországra.

1927-ben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára. Lyka Károly oktatási reformja következtében a kísérletezést és önálló útkeresést támogató Csók István irányításával dolgozhatott. Tanulmányai során hamar megismerkedett a haladó fiatalokkal. 1930 őszén Párizsba utazott. Közel négy évet töltött itt, mégis meglehetősen keveset tudunk róla mi is történt ez alatt az idő alatt. Sokat nyomorgott, ócska szállókban lakott és alkalmi munkákból tartotta el magát. Franciaországban készült művei egy része elkallódott; a megmaradt rajzok és fotómontázsok alapján alkothatunk képet munkásságáról. Rendszeres látogatója volt a néprajzi múzeumban az óceáninai, indiai és afrikai törzsek kultúráját bemutató előadásoknak.

1934-ben fizikailag megviselten, de művészileg feltöltődve és felkészülten tért vissza Magyarországra. Vaszary rajziskolájába járt, itt ismerkedett meg Bálint Endrével. A Képíró utcai szállóban bérel szobát. Egy ideig Fehér József festővel lakott együtt, később Bálint Endre lett a szobatársa. (A szomszédos szobában Anna Margit és Ámos Imre lakott).

1935 nyarán Korniss Dezsővel elkezdték Szentendre és a környékbeli falvak motívumait rajzolni. A Kornissal folytatott beszélgetések során fogalmazták meg a "Szentendrei program"-ot a 20. századi magyar képzőművészet egyik legnagyobb ívű, a művészet hazai és külföldi voltát egyaránt fontosnak tartó vízióját. Vajdáék törekvése volt az egyetlen, amely túl kívánt lépni a hazai kereteken és eleve közép európai mértékben gondolkodott. 1936-ban a KÚT kiállítására küldte be ikonos önarcképét, de a zsűri visszautasította képének kiállítását.

A szentendrei művésztelepnek nem volt tagja, de képei hatottak a művésztelep festőire. 1938 és 1940 között rontó szellemek, arctalan maszkok, halált idéző többértelmű lények víziói jelentek meg műveiben, miközben egyre súlyosbodó betegségével és a vészterhes háborús fenyegetéssel küzdött.

1940-ben munkatáborba küldték, de onnan tüdőbaja miatt három hét után elbocsátották. A nyarat végigdolgozta és ebben az időben készültek különös, gyökérszerű indákból szőtt szénrajzai. Súlyosbodó betegsége miatt a budakeszi tüdőszanatóriumba kényszerült, ott is halt meg 1941. szeptember 7-én.

" Vajda életműve a magyar avantgárd művészileg legmaradandóbb tette."

                                                                     Németh Lajos, művészettörténész

Vajda Lajos mind a mai napig meghatározza a Szentendréről elnevezett festői stílust. Vajda szelleme felismerhetően ott kísért Korniss Dezső, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Anna Margit, Deim Pál vagy efZámbó István és feLugossy László műveiben. Őhozzá fordult 1945-ben az Európai Iskola éppúgy, mint a 70-es évek avantgárd lázadói, akik nevükben is - Vajda Lajos Stúdió - vállalták az örökét.