Sokaknak ismerős lehet Hamza Lehel Mária neve, azonban a magyar származású divattervező, iparművész és újságíró édesanyját, Lehet Máriát (1889 -1973) már kevesebben ismerik. Születési nevén Rell Mária, a festőnő 1889-ben született Budapesten, s már fiatal korában a kor nagy festőinek keze alatt tanult a méltán híres nagybányai művésztelepen. 1906 és 1914 között Ferenczy Károlynál, majd Iványi Grünwald Bélánál is megfordult, s ez idő alatt ismerte meg későbbi férjét, a művészeti író Lehel Ferencet.
Egészen fiatalon, csupán 22 évesen már részt vett meghívottként a Nyolcak kiállításán. Egy olasz kritikus által „pittrice viaggiatrice”-nek, vagyis az utazó festőnőnek aposztrofált művész valóban rengeteget utazott. Franciaország után Olaszországot is megjárta, ahol több mint 30 évet töltött el. Ahogy azt a Hamza Múzeum is írja, a becenév nemcsak azért találó, mert szinte keresztmetszetében mutatja meg Lehel Mária Franciaországot is érintő mozgalmas pályafutását, hanem megsejtet valamit abból a nyugtalan önkeresésből is, amellyel a művésznő már fiatalon is önnön festői nyelvének a megtalálására törekedett.
Az első világháború után a pasztell használata dominált művészetében, főként csendéleteket és tájképeket festett. Kezdetben festményeinek sok eleme tükrözte a Nagybányán eltöltött idő és az ottani mentorainak befolyását, ám az 1920-as évektől egyre jobban látszódott a Franciaországi utazás hatása is: lágyabb, dekoratív körvonalak és „franciás” könnyedség. Párizsban találkozott többek között Marc Chagallal és Jules Pascinnal, „a Montparnasse hercegével” is.
Mint sajnos sok más alkotónak, Lehel Máriának 1944-ben körülbelül félszáz vászna veszett oda egy lebombázott budai lakásban. A második világháború után, 1946 és 1973 között beutazta Európát festőként, ezalatt számos galéria- és múzeumi kiállítása volt Genovában, Milánóban és Rómában is, a már genovai lakos festőnőnek. Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem ismertebb Lehel Mária hazánkban. Egyrészt életművének csak egy töredéke ismert, ezt részben a történelmi helyzet magyarázza, részben pedig az, hogy az avantgárd alkotók nem múzeumoknak vagy galériáknak dolgoztak.
Forrás: Axioart blog