A budapesti Mintarajztanodában Gregus János, Székely Bertalan, Lotz Károly, a müncheni akadémián Löfftz, Hackl, végül a párizsi Julian akadémián Bouguereau, Robert-Fleury növendéke volt.

Ezután évekig Münchenben élt, s képeivel nagy nemzetközi díjakat nyert (Ezt cselekedjétek…, 1890; Árvák, 1891 stb.).

1896-ban csatlakozott a Hollósy Simon vezette nagybányai csoporthoz, s a nyarakat Nagybányán töltve, Budapesten élt.

1903-ban Párizsba költözött, s festészete egyre inkább közelebb került a posztimpresszionisták foltfestéséhez, színei az impresszionisták keveretlen ragyogásához.

Ekkor készültek nevezetessé vált aktos kompozíciói (Műteremsarok, 1905, MNG; Thámár, 1906, Római Galéria; Vámpírok, 1909 stb.).
Hazatérve 1911-ben nagy állami aranyérmet nyert (Wlassics-arckép, MNG).
Ebben az időszakban festette legszebb és legérettebb képsorozatait (a kislányáról festett Züzü-képek, 1910-15; Balatoni sorozat, 1916-31; Sokác képek, Tulipános láda 1910 után. Arcképek, Keresztapa reggelije 1911-32 stb.).
Egyike volt azon kevés számú nem olasz művésznek, akinek önarcképét az Uffizi-képtár kitüntetésképpen gyűjteményében kifüggesztette.
Műveinek túlnyomó része a Magyar Nemzeti Galériában található.