Burghardt Rezső (1884-1963)

Burghardt Rezső  Tájkép   44×58cm olaj, vászon  Jel. j.l. Burghardt R
Burghardt Rezső  Virágcsendélet   55×45cm olaj, vászon Jel. j. l.  Burghardt Rezső

Burghardt Rezső Zsombolyán, a mai Románia területén fekvő bánsági városban született.

1903 és 1911 között a Mintarajziskolában tanult Hegedűs László alatt. Elhúzódó tanulmányainak az volt az oka, hogy közben külföldön is tanult: 1903-ban a milánói Breda Akadémián Cesare Talloni, majd 1905-ben Párizsban Lucien Simon és René Ménard, majd 1909-től 1911-ig Londonban John Singer Sargent irányításával. Mindemellett közben megfordult Nápolyban, Firenzében, Velencében, Madridban, Hollandiában.

Hazatérve 1913 és 1919 között Benczúr Gyula mesteriskolájába járt. Benczúr halála után Budapesten társaival megalakította a Benczúr Társaságot.

1920-ban a Kísértés című festményét Állami kis aranyéremmel díjazták. 1937-től a Képzőművészeti Főiskolán tanított,

1938-tól pedig vezette a főiskola miskolci művésztelepét. Rendszeres kiállító művész volt, külföldi kiállításokon is gyakran szerepelt.

Stílusára a plein air és a nagybányai hagyományokra alapozott, sajátos foltszerű festés a jellemző. Tájképeket, portrékat, csendéleteket, aktkompozíciókat festett.

Munkáit elsősorban a miskolci Herman Ottó Múzeum és a budapesti Magyar Nemzeti Galéria őrzi.