Kihűlt világ / Farkas István (1887-1944) művészete

Nyomtatóbarát változat

2019. december 13. - 2020. március 1.

Farkas István - Domboldalon, 1931

A Magyar Nemzeti Galéria mind ez idáig példátlan gazdagságban mutatja be Farkas István életművét a december 13-án nyíló kiállításán. A Kihűlt világ című, 170 alkotást felvonultató átfogó tárlaton a művész munkái mellett Farkas István mestereinek és kortársainak munkáival is találkozhatnak a látogatók. A március elejéig látható tárlatra a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményén kívül öt külföldi és tizenegy hazai gyűjteményből érkeztek alkotások.

 

Farkas Isván                                   Vihar után, 1934

 

 

 

A tárlatot a Soá című kamarakiállítás egészíti ki, amely a 75 évvel ezelőtti vészkorszak áldozatainak állít emléket. Farkas István az első világháború utáni magyar modernizmus egyik legeredetibb alkotója. A magyar és a francia műkritika egyaránt koruk egyik jelentős művészének tekintette, akinek látásmódja, képi világa, technikai igényessége, felkészültsége, kísérletező kedve egyedülálló volt a kortársai között. A kiállítás kurátora: Kolozsváry Mariann művészettörténész Forrás: mng.hu