Egry József (1883-1951)

Nyomtatóbarát változat

" Én mindig azt festem, amit élek "  ( Egry József )

Katt !

 

Egry József  Badacsonyi napsütés  30.5×36cm p.p. Jel j.l. Egry József Badacsony

Egry József (1883-1951) a modern magyar festészet egyik legkiválóbb, 1948-ban Kossuth-díjjal elismert mestere. Alkotóművészetének leghosszabb időszaka a Balatonhoz kötődik. Kedvelt motívumait – a tó végtelen víztükrét, a Badacsonyt, a kilátást Fonyód felé, a balatoni párás fényeket és a szőlőhegyet – újra meg újra megfestette.

„A tér és a végtelen érdekel” ̵̶̵ írta naplójába, amely sok fontos, a festészettel és a tájjal kapcsolatos gondolatát megőrizte számunkra. A „látott dolgok” helyett a „lényeg”, a „formát nyert fény és pára” megragadására egyedi technikát fejlesztett ki: az olajfesték és a pasztell kombinációját, az olajpasztellt. A képeket ugyan a látvány ihlette, mégis rajtuk szinte semmi –sem a fák, sem a háztetők, a vitorla vagy a víz – nem olyan színű, mint várnánk. A szeles időben folyton mozgásban lévő víztükör, a pára, a fény, a tükröződések egyfajta „remegő játékká” állnak össze, amely az egyedi technika segítségével már nem mint „látvány”, hanem mint a „lényeg”: elvont tér és idő és fény ábrázolódik.

„A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját” ̵̶̵ fogalmazza meg naplójában Egry a Balaton festészeti átlényegítésének alaptételét. Ám a Balaton nemcsak festészeti probléma volt számára: a szivárványon és a világos, napfényes reggeleken túl is jól ismerte a balatoni tájat ̵̶̵ melyet „a szegény halászok avattak szentté” ̵̶̵ és annak lakóit, különösen a Badacsonyt és környékét. A szőlőmívesek és halászok világa több képén is visszaköszön, a tájjal és a tájba simuló emberekkel való kapcsolatát mint művészetfilozófiai élményt pedig naplója is több ízben megörökítette:

„Életem egyik legnagyobb élménye volt az az éjszaka, amikor a halászokkal először kimentem a vízre. Semmi mást nem láttam, csak a gyönyörű csillagos eget és a tükröződő vizet, s ekkor úgy éreztem, hogy valahol a végtelenség közepén vagyok, s ennek az éjszakának az átélése újból kezembe adta az ecsetet... Szinte tárgytalan volt az inspiráció, ami hevített, képeimből kimaradtak a záró vonalak, színeim lebegőkké lettek, s arra törekedtek, hogy a mindenségben való viszonyomat fejezzem ki általuk.”